Hévíz
Megjelenítette: 20/04/2010
Hévíz város Magyarország Dél-Nyugati részén, Zala megyében található. Hévízen található a 4,4 hektáros tó, a Föld legnagyobb területű, fürdésre is alkalmas melegvizű gyógytava. Budapest felől megközelíthető az M7-es autópályán Balatonszentgyörgy irányába. Sopron felől pedig a 84-es számú főúton haladva érhetünk Hévízre. Hévíz nem rendelkezik vasútállomással. A városhoz a legközelebbi állomás Keszthelyen található. Onnan menetrendszerinti buszjárattal vagy taxival lehet a városba jutni. Menetrendszerinti buszok közlekednek az ország több városából Hévíz érintésével. De elérhetők nemzetközi buszjáratok is. A Hévízi-tó gyógyító hatása már a rómaiak által is ismert volt, erre utalnak a tóban megtalált illetve gyűjtött pénzérmék és a tó környékén talált oltárkő. A népvándorláskori leletek minden bizonnyal utalnak germán és a szláv népesség tó használatára.
A fürdő létrehozásában fontos szerepet játszott a Festetics család, akinek a birtokába a 18. század közepén került a forrás és környéke. Gróf Festetics (I.) Györgynek nevéhez írható a fürdő felvirágzása. A mai település Hévizszentandrás és Egregy egyesítéséből jött létre. A település 1992-ben nyerte el a városi címet. Hévíz népszerűségét elsősorban a területén található gyógyító hatásáról is ismert tónak köszönheti. Már több mint 200 éves tapasztalatokra épül a gyógyászati tevékenység, ezáltal évente több százezer turista keresi fel a tavat. Hévízet és környékét egy sajátos atmoszféra, az érintetlen természeti kincsek, a kulturális értékek teszik ellenállhatatlanná. A világszerte ismert víz gyógyító és életet adó simogatása mellett, eltölthet egy romantikus vacsorát a pincesoron, tehet egy nagy sétát az egregyi égerfák alatt.
A Hévízi-tó nagysága 4,44 ha, az őt körülvevő véderdővel , melynek nagysága 50 ha, Európa legnagyobb gyógyító erejű melegvizes tava. A tó különleges képződmény, hiszen tőzegmedrű forrástó. Ezen kívül páratlan természeti látványt nyújt a park közepén elhelyezkedő csillogó víz, a tavat beborító páraréteg és az indiai vörös tündérrózsa, amely az egész tóban elterjedt. A tó körül lombhullató mocsárciprus fasorok kapnak helyet. A tó vizét a Hévízi csatorna vezeti le a Zala folyóba és onnan a Balatonba. Hőmérséklete a föld mélyéből előtörő hideg és meleg forrásvizek keveredése. Nyáron a víz hőfoka 33-35 °C, ősszel és télen 24-26 °C . A víz hőfoka nyugtató, pihentető hatású. A gyógytó vizének összetétele: kalcium-magnéziumtartalom, hidrogénkarbonát, kén, enyhe radontartalom. A Hévízi-tó felkerült a Világörökség Magyar Nemzeti Bizottság ajánlási listájára 2003-ban.
Látnivalók: Védett lápterület, véderdő, park, Schulhof sétány, Sétáló utca, (héttornyú) Szentlélek római katolikus templom, Egregyi borozók, Egregyi Jézus szíve Templom, Városháza, Nymphae díszkút, Pantheon, Szoborpark, Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház, Történelmi villák
Fotógaléria

Kattintson ide a Slideshow megtekintéséhez. Bármelyik képre kattintva elindul a slideshow.




















