Nyelv de

Magyarország szálláshelyek katalógusa több mint 250 településsel, magyarországi városok, régiók,magyarországi szállodák, apartmanok, villák.

Visegrád

Megjelenítette: 05/05/2010

Visegrád Pest megyében található. Magyarország egyik legkisebb, de egyik legrégibb városa.
Visegrád a több mint ezer esztendős város, a magyar és az európai történelem egyik kiemelkedő helye. A Dunakanyar szívébenelhelyezkedő város neve egy 1009. évben kiadott Szent István kori oklevélben jelenik meg először.

Megnevezhetjük Visegrádot az élő középkor városának, ahol ma is megidézhetjük a régmúlt királyaink szellemét. A városban a Duna csendje, a palota zenéje, a lovagi tornák izgalma
egy régi világba csöppenti az idelátogatót. A ma rendkívül látogatott Fellegvár nem az első vár, amely itt épült. Az első vár, amely a tatárjárás során pusztult el, a Sibrik-dombon épült.
IV. Béla építette az úgynevezett kettős várrendszert. Később a fővárost ide helyező Károly Róbert bővítette a várat, s itt került sor az 1335-ös híres királytalálkozóra is. A vár Luxemburgi Zsigmond idején további renoválásokkal fejlődött és vélhetően ekkor készült el az asszonyház is.
Mátyás király ideje alatt a vár palotaszárnyait teljesen felújították. A várban több éven keresztül őrizték a szent koronát és a koronázási ékszereket. A török uralom alatt a vár óriási pusztítást szenvedett. A vár mellett a város is elpusztult, újranépesedése hosszú időt vett igénybe. 1870-es évek elején kezdődött meg a vár újjáépítésének folyamata.

Visegrádba látogatva, a Fellegvárban megtekintheti: A vár történeti kiállítását, Rekonstruált makett-erődrendszert, A Szent korona történeti kiállítását, Panoptikumot, Vadászati, halászati és gazdálkodási kiállítást

Látnivalók: Salamon-torony, Görgey-ház, Sibrik-domb, Keresztelő Szent János Plébánia
Megrendezésre kerülő programok: Visegrádi Négyek napjai, Millenniumi Fesztivál, Kultúrák találkozója, Zenés Nyári Esték, Testvérvárosok napjai, Dunakanyari települések napjai



Fotógaléria

Visegrád

Kattintson ide a Slideshow megtekintéséhez. Bármelyik képre kattintva elindul a slideshow.

több kép »

Hozzászólások